Kazán szoros, Szerbia és Fogarasi havasok DR350-nel

 Hát az úgy kezdődött, hogy az akmt fórumán meghirdettek egy nagyon szimpatikus hétvégi túrát a Gross glocknerre.

A párommal - Amandával - szabaddá tettük magunkat arra az időre, meg még az utána következő hétfő - keddre is, mert úgy terveztük, hogy ha már ott vagyunk akkor kint maradunk és mászkálunk még egy kicsit a hegyekben. Aztán ahogy közeledett az indulás napja egyre biztosabb lett, hogy rossz idő miatt el lesz halasztva a túra.
Két napom maradt, hogy kitaláljak valamit, nehogy kárba vesszen a drága szabadidő. Kb. egy éve a földrajzos klubban volt egy előadás a Kazán szorosról, ahol nagyon szép képeket láthattunk, és már akkor megbeszéltük Amandával, hogy egyszer elmotorozunk oda. Most itt volt a lehetőség.

1. nap, péntek
A kora reggeli indulásból elalvás és kapkodás lett. Előző este kiderült, hogy lejárt az európai egészségbiztosítási kártyám, így az OEP irodában kezdtük a napot. Háromnegyed tizenkettőre oda is értünk, és szerencsém volt, mert zárás előtt még kiadták az új kártyámat. Utána beugrottunk Polyához, elmentünk megebédelni, majd három óra körül a megpróbáltunk kikeveredni a bedugult Budapestről. Aznap már nem sok érdekes történt. Makó előtt sötétedett ránk, és egy napraforgó tábla szélén vertünk sátrat.

2. nap, szombat
A koránkelés nem az erősségünk. Makón a délig nyitva tartó ABC-ben már nem tudtunk reggelit venni, így maradt a szomszédos kocsmában kávézás, és útba eső bolt fürkészés. Végül a Penny Market parkolójában kényelmesen megreggeliztünk, és megcéloztuk a Kiszombori határátkelőt. A túloldalon álló kis bódénál megpróbáltam útdíjat fizetni, de kiderült, hogy motorra nem kell. Uccu tovább, végig a 6 - 59C - 59A - 59B - 59 - 57-es utakon a Kazán szoros elejéig. Nem túl izgalmas rész, legközelebb másfelé mennék. Már a Duna mellett motoroztunk mikor ránk sötétedett. Az út és a part között egy murvás részen állítottuk fel a sátrat. Rengeteg horgász kempingezett végig a folyóparton, de azért volt sátorhely bőven. Alighogy megálltunk megjelent két egyenruhás, akik - miután románul nem értettünk szót - angolul érdeklődtek hogy kik vagyunk, mit csinálunk, fogunk-e horgászni, aztán jó éjszakát és jó nyaralást kívántak.
A murvába nem tudtam cöveket verni, úgyhogy az erős szél jó hangosan tudta csattogtatni a sátor laza ponyváját. Ettől kicsit rosszul aludtam, de a regggeli kilátás kárpótolt ezért a kis kényelmetlenségért.
 

3. nap, vasárnap
Reggel Amanda mondta, hogy a Baross táblánál feltétlen áljunk meg, így visszamentünk vagy 15 kilométert. Előző este már erősen sötétedett mikor elsuhantunk a sziklába faragott, két-három ember magas tábla mellett, de olyan jó volt a szép parti úton motorozni, hogy akkor semmi kedvem nem volt megállni. A táblát lefényképeztük, és innentől egész nap el se raktuk a gépet, Amanda menet közben kattintgatott. Tovább indultunk lefelé az 57-es úton, aminek a minősége egyre rosszabb lett. Sok helyen most újítják fel, ezeken a részeken murvás, poros, amúgy pedig foltozott és kátyús.
 

A kilátás gyönyörű, előre örültem, hogy milyen jó lesz a túlparton is motorozni.
 

A vízparton lévő épületek sokszor mediterrán jellegűek, elég érdekes hangulatú az egész.

A hegy oldalába faragott hatalmas Decebal arcképnél utcai árusok és rengeteg turista volt, úgyhogy itt csak lassítottunk egy fénykép erejéig, aztán gurultunk is tovább a kellemesen kanyargós vízparti úton.
 

Orsovát elhagyva elég nagy lett a kamion forgalom, a GPS mégsem ismerte a szinte végig vízparton kanyargó utat. A Vaskapu erőmű gátján mentünk át a szerb oldalra. A határon gond nélkül jutottunk át, körülbelül fél óra alatt.
A 25-1-es úton lindultunk visszafelé, a Duna folyásával szemben. Az út végig nagyon szép, nem tökéletes minőségű, de a forgalom kicsi, úgyhogy öröm ilyen helyen motorozni.

A román oldalon inkább csak hidak voltak, ezen a részen viszont sok az alagút. Kényelmes tempóval motorozva is úgy tűnt, hogy hamar elétrük a Baross tábla vonalát. Innen a túlpartról is csináltunk róla fényképet. Az út menti villanyoszlopokhoz viszonyítva már látszik a tábla mérete.
 

Ezután nem sokkal az út átmegy Galambóc várán.
 

Nem sokkal később délre fordultunk, és hangulatos kis falvakat összekötő utakon át keveredtünk le a 24-es főútra. Ezen se volt nagy forgalom, többnyire szép volt, bár voltak unalmas szakaszok is, aztán a hegyekben megint jót lehetett motorozni. Majdnem elértük a 25-ös utat, mikor ránksötétedett. Egy zabmező szélén aludtunk.

4. nap, hétfő
Szerbiában csak egy kisebb kört terveztünk, nem is váltottunk Dínárt. Tankoláshoz volt bankkártyánk, kajánk volt még egész napra, rendőrre meg euróval és dollárral készültem. Mivel csak kevés, nem túl bizalomgerjesztő és számomra ismeretlen benzinkutakat láttunk Szerbiában - persze mind Visa és Mastercard matrica nélkül - elkezdtem aggódni. Gyorsan számoltam egyet, hogy elég lesz-e a benzinünk amíg visszaérünk a Romániába, aztán megnyugodtam, hogy legrosszabb esetben is elvileg pont ki kell bírja.
Pár falun még át kellett menni, mire kiértünk a 25-ös útra. Ezen a részen volt egy kis giccsparádé. Kőoroszlán, kődelfin, ágaskodó kőló, meg minden.
 

Jellemző közlekedési eszköz az ősrégi traktor. Több ilyet láttunk, mint Zastavát. Aztán az egyik falu főutcáján hihetetlen tömeg gyűlt össze, még néhány autó is feltorlódott az amúgy igen gyér forgalomban. Éppen piac volt a falu szélén, az árusok és a vásárlók szinte az egész utat elfoglalták. Volt minden, még sírkövet is árultak, előre ráfaragott szöveggel.
 

Végül kiértünk a 25-ösre. Brza palanka Duna parti strandja egész szimpatikus volt, nem is voltak sokan, jó lett volna úszni egyet, de úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, és inkább megnézzük a Fogarasi-havasokat is.
A vaskapu erőműnél mentünk vissza Romániába, aztán az elég unalmas és forgalmas 67-es és a 66-os úton Petrozsenyig. Ott rátértünk a 7A-ra. Ez az út nagyon tetszett. Elég rossz minőségű, ahol van még aszfalt ott is elég kátyús, cserébe nagyon szépen kanyarog az erdőben.
 

Besötétedett mire kiértünk a 7-es útra, de úgy döntöttünk, hogy a transzfogarasi úthoz minél közelebb keresünk majd sátorhelyet. Kicsit sajnáltam a dolgot, mert úgy hallottam hogy az Olt völgyében vezető út nagyon szép, és mi nem nyugodtan nézelődve gurultunk végig rajta, hanem éjszaka, rengeteg kamion és életveszélyesen előzgető idióta között. Megkönnyebbülés volt Nagytalmácsnál letérni egy alsóbbrendű útra. Felek előtt találtunk is egy jó sátorhelyet az út melletti kaszálón, éjfél körül feküdtünk le. 

5. nap, kedd
Hajnal négykor szekérrel jött egy bácsika kaszálni, a vele tartó kutyája ébresztett bennünket. Nem feküdtünk vissza aludni, inkább megreggeliztünk és összepakoltunk, mert aznap még igen hosszú út állt előttünk. Miután kivilágosodott kiderült, hogy megint szép helyen aludtunk. Ilyen volt a kilátás a sátorból:
 

Felek után rátértünk az 1-es útra, onnan a 7C-re. Néhány kilométer után már igen meredek emelkedőkön kapaszkodott fel velünk a kis Suzuki. Kezdődött az út talán legszebb része.
 

Néhány árnyékosabb helyen maradt még hó, amin csúszkálni is lehetett:
 

A transzfogarasi út:
 

Itt is lehet kempingezni:

Az út legmagasabb pontja a hosszú alagút északi kijáratánál van. A kinti szikrázó napsütésből nagyon rossz bemenni a vak sötétbe. A túloldalon addig ereszkedtünk lefelé, amíg lankásabb lett az út, aztán egy padnál megálltunk ebédelni. Itt megbeszéltük hogy visszafordulunk, mert még aznap haza akartunk érni. Dél körül értünk ki az egyes útra, onnantól már csak a gázt kellett húzni Déváig, ahol rátértünk a 76-os útra. Ez már kisebb forgalmú és kanyargósabb út, van néhány egész élvezetes rész Nagyváradig.
A végén már igencsak számoltuk a hátralevő kilométereket. A 42-es úton egy jó órát kellett várni baleset miatt, aztán az úton először eleredt az eső. Este kilenc körül értünk haza Tiszavárkonyra Amanda szüleihez.

Képek a http://www.picasaweb.com/tibierdrol
videók pedig a http://www.youtube.com/tibierdrol
oldalon vannak. Sajnos a gép végig középre mért fényt, úgyhogy sok kép beégett, de mostmár ez van.